95 éves olimpiai bajnok járt nálunk

 Tegnap este Longmaiban, a Peking Szurkolói Klubban megünnepeltük augusztus 20-át, Szent István ünnepét. Kínai házigazdáink zenekara magyar dalokat adott elő, és még egy kis tűzijátékot is rendeztek az ünnep tiszteletére. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál és a sportot felügyelő önkormányzati miniszter, Gyenesei István köszöntötte a magyar szurkolókat.

 Ezután a már leversenyzett atlétáinkat, cselgáncsozóinkat, párbajtőrözőinket és BMX-versenyzőnket kérdeztük élményeikről, eredményeikről. Ellátogatott hozzánk Tarics Sándor is, aki az 1936-os, berlini olimpián győztes vízilabda-csapatban játékosa volt. 95 éves olimpiai bajnokunk San Fransicóban él, sportpályafutása után építészként többedmagával ő dolgozta ki a Kaliforniai Egyetemen a földrengésbiztos építkezés technológiáját.


Úszóink, birkózóink és Kokó-születésnap

Vasárnap este a szombatihoz hasonlóan rengeteg sportoló látogatott ki hozzánk, programunk az úszókkal kezdődött. Mind a 40 vendégünket nagy szeretettel üdvözölték a szurkolók, de háromszoros olimpiai ezüstérmesünket, Cseh Lászlót fogadta a legnagyobb üdvrivalgás.

Elolvasom »


A lányok lába előtt hevert az egész szurkolói klub

Szombaton este nagy volt a jövés-menés a Pekingi Szurkolói Klubban. Számos új szurkoló érkezett tegnap és több olimpikonunk is a vendégünk volt. Tele volt a Rózsakert, a későn érkezőknek már nem jutott szabad szék sem.


Először a kézilabdás lányokat interjúvolta Kokó az olimpiai faluról, a csapat hangulatáról, lelkierejükről, pekingi élményeikről. A lányok azt mondták, hogy nagyon együtt van a csapat, érzik magukban az erőt, és nagyon jól esik nekik a biztatás, a Ria-Ria-Hungária. A beszélgetés után megrohanták a csapatot a szurkolók: autogramért, közös fotóért, de olyan is volt, aki csak annyit szeretett volna elmondani, mennyire izgul értük. Kézilabdázóink fél kilenckor indultak vissza az olimpiai faluba, hogy kellően kipihenjék magukat a mai, Dél-Korea elleni összecsapásra.

Elolvasom »


Jönnek a kézisek és a vízilabdás lányok!

Vasárnap este a Peking Szurkolói Klub vendége lesz az elődöntőbe jutott női vízilabda-válogatottunk és női kézilabdázóink is.

Sportorvoslás és úszás felső fokon

 Ma este dr. Tállay Andrással, a magyar olimpiai csapat orvoscsoportjának vezetőjével beszélgettünk a Peking Szurkolói Klubban. Beszélt az egyes sportágak kockázatáról (azt mondta, mindig a női kézilabdázóknál van a legtöbb szükség orvosi segítségre), a kínai vámeljárás okozta nehézségekről és a magyar sportorvoslás jövőjéről is.


 Megérkezett hozzánk olimpiai bajnok úszónk, Kovács Ági is. A hosszú út utáni fáradtság ellenére részletesen elemezte úszóink örömteli eredményeit.



Atlétáinknak vissza kellett fordulniuk

Tegnap este nyolc atlétánkat, Farkas Györgyit, Orbán Évát, Teveli Petrát, Fazekas Róbertet, Kürthy Lajost, Máté Gábort, Pars Krisztiánt és Vári Edit vártuk Longmaiba, a Peking Szurkolói Klubba. A szálloda különbusza ment értük az olimpiai faluhoz. Jókedvű versenyzőink útnak is indultak hozzánk, már a buszon ültek, amikor telefonon szóltak nekik, hogy a WADA doppingvizsgálatra rendelte őket. Emiatt sajnos vissza kellett fordulniuk.


Elolvasom »


Böczögő Dorina és Gál Róbert voltak első olimpikon vendégeink

Tegnap este először láttunk vendégül pekingi magyar olimpikonokat a Peking Szurkolói Klubban. Két tornászunk, Böczögő Dorina és Gál Róbert jött el hozzánk Longmaiba. Elkísérték őket edzőik is: Bereczkiné Harangozó Ildikó és Petrovszki Pál Dorina felkészülését segítették, Vereczkei István pedig Robiét.

Elolvasom »


Győzelem a hollandok ellen

A hollandok elleni, győztes női összecsapáson egy egész szektort megtöltöttek a magyar szurkolók, messze túlharsogva a szintén szépszámú holland drukkereket. Az önkényes szektor-foglalásból voltak kisebb feszültségek, de az ide szóló jegyű, más nemzetiségű nézőkkel és a kínai szervezőkkel végül sikerült megbeszélni a helycserét.

Elolvasom »


Ének, zene és tánc a szurkolói klub vendégeinek

Tegnap este Longmaiban a szurkolói klub tagjaival közösen néztük meg Boczkó Gábor párbajtőr-elődöntőjét és kisdöntőjét (az eső miatt nem a rózsakerti, szabadtéri kivetítőn, hanem a vacsoráknak is otthont adó rendezvényteremben). Mielőtt olimpiai bajnokainkkal végigbeszéltük volna a második versenynap történéseit, kínai házigazdáink bő egyórás műsort adtak vendégeink tiszteletére - hagyományos kínai zenével és táncokkal, magyar népzenével (!) és zsonglőrökkel.

Elolvasom »


Az első versenynap

 Tegnap délelőtt ott voltunk női kézilabdázóink Svédország elleni nyitómeccsét. A mintegy két-háromszáz magyar szurkoló kezdetben szétszórva helyezkedett el a csarnokban, de aztán összegyűltünk egy helyre – történetesen a svédek szektorában. Végig vezettek a magyar lányok, akiket mások mellett a kard csapat tagjai (Lontay, Nemcsik és Szilágyi), Arn Gréta (Szávay Ágnes páros partnere), Pádár Ildikó, Németh Angéla és Ránky Mátyás is buzdítottak.

 Este dr. Gyenesei István, sportot felügyelő önkormányzati miniszter üdvözölte a Peking Szurkolói Klub tagjait. Czene Attila és Szabó Joe az első versenynap tapasztalatait elemezték, Kokó és Fábián  Laci elmesélte, milyen volt a helyszínről végignézni a megnyitót, valamint Kárpáti Gyuri bácsi mondta el, hogy ma győzelmet vár vízilabdázóinktól, bármilyen nehéz is legyen. Csollány Szilveszter és Kovács Anti is megérkeztek, így mostantól ők is velünk tartanak esténként a Rózsakertben.

 Most indulunk a Magyarország-Montenegró vízilabda mérkőzésre, Kárpáti Gyuri bácsival.


Régebbiek | Végére »